Soha de soha nem akartam ,hogy ez így legyen. Soha nem akartam ilyen életet. Miért pont engem büntet a sors?! Hisz nem követtem el ellene semmit.Egyszerűen csak élni akartam egy sokkal szebb életet. És mégis, itt vagyok a szobámba és ilyeneken gondolkozom. Nem élek normális életet.Ilyen idős korban nem ezen kéne gondolkodom, hanem hogy mi legyen érettségi után. De nem. Azt nem értem, hogy mit nem adtam meg neki? Miért kellett ezt tennie? Jó,persze én is tettem egy két dolgot amit nem kellett volna, de már nem pörgethetem vissza az időt! Minden nap azt nézem, hogy mad gazdag elkényeztetett lányokkal flörtöl. Persze elkap a féltékenység ,de ezt nem szabad kimutatnom semmi esetben sem. Csak hagyom, hogy belülről felemésszen a fájdalom. Szavai csengenek minden nap a fülemben: ˝Soha többé nem akarlak látni! ˝ Úgy érzem nélküle nincs értelme élnem. Hol ronthattuk el? Hisz boldogok voltunk és pár perc alatt ilyen gyorsan megváltoznak az ember érzései?De én még mindig szeretem őt,túlságosan is! 3 év után is ő az első gondolatom és most ő is az utolsó. Kezembe vettem a sorsom. Megváltoztam az évek során: a stílusom,beszédem,az ízlésem.De most jött el az a pont mikor már nem látom értelmét annak ,hogy éljek. Kezembe vettem a pisztolyt és lőni akartam, de valaki megakadályozta. Valaki aki világ életébe utált mit kereshet itt? Mit akar tőlem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése